A nyár végéig várják a sportdiplomácia iránt érdeklődők jelentkezését dr. Farkas Péter és munkatársai a TF két féléves szakirányú továbbképzésére.
A Farkas Péter vezetésével öt éve indított Nemzetközi Sportkapcsolatok – Sportdiplomácia képzés célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik a nemzetközi sportéletben magas szintű sportdiplomáciai ismeretek birtokában, a fair play szellemében képesek szolgálni a sport ügyét, illetve képviselik hazájuk érdekeit.
A képzés rangját emeli, hogy Magyarország legtekintélyesebb sportszakmai társadalmi szervezete, a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium is támogatja azt.
A kurzuson a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a nemzetközi kapcsolatok, továbbá a sportdiplomácia legelismertebb szakemberei tartanak órákat.
A képzésről, a jelentkezés feltételeiről és menetéről ide kattintva olvashatunk többet.