Gyógytestnevelő mentortanár pedagógus-szakvizsgára felkészítő

A szak jelenleg nincs meghirdetve.

A szak működésében mind az Egyetem oktatói, mind pedig külsős szakemberek, gyakorló gyógytestnevelő mentortanárok részt vesznek, hogy egyrészt alapozó elméleti tudásukkal, illetve gyakorlati tapasztalatukkal járuljanak hozzá a mind magasabb szintű, korszerű képzés megvalósításához. Ebben a folyamatban, a szakirányú továbbképzésben résztvevő gyógytestnevelő tanárok aktív, interaktív közreműködésére is méltán számítunk.

A szakirányú továbbképzés önköltséges, díja 250 000 forint/félév.

Képzési cél

A képzés célja, hogy a gyógytestnevelő tanári pályára készülő (MA és OT) hallgatókat olyan megalapozott tudással, gyakorlattal rendelkező szakemberek készítsék fel, akik a mindennapos gyakorlati tapasztalataikat képesek továbbadni, magas szintű szakmai elkötelezettség jellemzi őket, alkalmasak tanári kvalitásaikat a következő gyógytestnevelő tanári nemzedék felé közvetíteni.

A továbbképzésben kiemelt fontosságú a korábbi gyógytestnevelő tanári végzettség megszerzése során elsajátított tudásanyag korszerű kiegészítése, a gyakorlati ismeretek átadási képességének fejlesztése kompetenciák, tudáselemek, megszerezhető ismeretek, személyes adottságok, készségek magas szintű alakítása, a szakképzettség alkalmazására való felkésztés konkrét környezetben, tevékenységrendszerben. A képzés során gyakorló mentortanárok is teret kapnak, hogy tapasztalataikat megosztva gazdagítsák a résztvevők tudását.

Kompetenciák

  • Biztos elméleti tudás, az egyes mozgásszervi- és belgyógyászati elváltozások diagnózisa és tüneteinek, valamint a terápiás eljárások gyakorlati alkalmazásának alapos ismerete, ezen tudás szisztematikus átadása. A vezető szerep pozitív megélése és gyakorlása.
  • A gyógytestnevelő tanári pálya és tevékenység iránti elkötelezettség és tudás átadásának képessége, a személyes tulajdonságok empatikus, pozitív kivetítése, a gyermekekkel való bánásmód, problémamegoldó és segítő attitűd közvetítése.
  • Az egészséges életmód ismérveinek és feltételeinek, a preventív szemlélet, a specifikus szakterületi tudás birtoklása és integratív szemlélete.

A szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységrendszerben

  • A hatályos rendelkezések értelmében a Szakszolgálatok felügyelete és szervezeti formájában folyó munka megismertetése.
  • Az oktató, nevelő munka a különböző szintű oktatási intézményben tanuló gyermekek, diákok gyógytestnevelés ellátásában (óvoda, általános- és középiskola, szakiskola).

Képzettség megjelölése: Gyógytestnevelő mentortanár pedagógus szakvizsga

A tervezett képzési napok: hamarosan

Képzési idő: 4 félév, 120 kredit

Oktatóink:

  • Általános és köznevelésjog: Dr. Szekeres Diána
  • EU alapismeretek: Dr. Farkas Péter
  • Közoktatási ismeretek: Dr. Borosán Lívia
  • Általános rendszerelmélet: Dubecz József
  • Általános menedzsment-, vezetés-, szervezéselmélet és módszertan: Dolnegó Bálint
  • Pályázatírási és projectmenedzsment ismeretek: Dr. Farkas Judit, Szász Tibor
  • Közoktatási rendszerek felépítése és működése: Dr. Albert Gábor
  • Általános és közoktatási szakkommunikáció: Dr. Kokovay Ágnes, Dr. Csepela Yvette
  • Pedagógus életpálya: Dr. Borosán Lívia
  • Oktatáselmélet és módszertan: Dr. Borosán Lívia
  • Szakpedagógia: Dr. Gombocz János
  • Közoktatási munkahatékonyság: D. Borosán Lívia
  • Általános és szakirányú teljesítmény diagnosztika: Dr. Uvacsek Martina
  • Értékelés a köznevelés rendszereiben: Dr. Gombocz János, Varga András, Takács Zoltán
  • Személyiség és közösségfejlesztés: Dr. Lénárt Ágota
  • A gyógytestnevelés elmélete és módszertana: Dr. Farkas Anna
  • Tantervelmélet és tanmenetkészítés: Dr. Hamar Pál
  • Az iskolai testkulturális képzés edzéselmélete és módszertana: Dubecz József
  • Szakterületi ismeretátadás és módszertan gyakorlata: Dr. Bosnyák Edit
  • Továbbképzés szervezés: Dr. Géczi Gábor
  • Nevelési-oktatási intézményvezető: Dr. Borosán Lívia
  • Mentori ismeretek a gyógytestnevelésben: Pesáné Nagy Katalin
  • Egészség-, kisebbség és szociálpszichológia: Dr. Tóth László
  • Akadályozott és SNI-s gyermekek adaptív gyógytestnevelése: Sáringerné dr. Szilárd Zsuzsanna
  • Mozgásszervi elváltozások diagnosztikus protokollja: Dr. Berkes István
  • Alkalmazott viselkedésterápiai alapismeretek: Dr. Tóth László
  • Addiktológia az iskolában: Dr. Sipos Kornél
  • Belgyógyászati betegségek diagnosztikus protokollja: Dr. Mészárosné dr. Seres Leila
  • Természetes mozgásformák, iskolai gimnasztika, oktatásmódszertan: Barsiné Dizmatsek Ibolya
  • Sportágak gyógyító adaptációja: Gábor Áron
  • Gyógyúszás oktatásmódszertan: Nagy Nikoletta, Dr. Egressy János
  • Zenére végezhetó mozgásformák oktatásmódszertana, koreográfia: Horváth Anikó
  • Számítógépes mozgáselemzés-mozgástervezés: Gréger Zsolt, Tuza Kornélia
  • Egyes életkorok nevelésének pszichológiája és pedagógiája: Dr. Tóth László
  • Szabadidősportok és testnevelési játékok oktatása: Dr. Kovács Katalin
  • Gyógytestnevelés óra hospitálás: Dr. Trájer Emese
  • A testnevelés, gyógytestnevelés és sport oktatástechnológiája: Budai Csaba
  • A gyakorlatvezető /mentor/ pedagógiája: Takács Zoltán, Varga András
  • Gyógytestnevelés oktatási és nevelési gyakorlat: Dr. Farkas Anna /Dr. Bosnyák E

Felvételi követelmények

A szak jelenleg nincs meghirdetve.

  1. A képzésre Testnevelő tanári végzettség (MA vagy Osztatlan gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár) egyetemi szintű képzésben szerzett végzettség birtokában lehet jelentkezni. További feltétel a gyógytestnevelő tanári gyakorlat.
  2. Önéletrajz
  3. Motiváció levél
  4. Felvételi beszélgetés a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen

A felvételi beszélgetés pontos idejéről a felvételizők a jelentkezések alapján külön értesítést kapnak.

Elérhetőségek:

Dr. Farkas Anna

Szakmai ügyekben - tudományos munkatárs

farkas.anna@tf.hu

Kurucz Edina

Tanulmányi ügyekben - oktatási referens

kurucz.edina@tf.hu