Skip to main content

Magyarország első egyetemi szintű lovas szakirányú továbbképzése megújult programmal, a TF saját lovasközpontjában várja a jelentkezőket változatlan tandíj mellett. A képzés alapdiplomával rendelkezőknek vagy végzés előtt állóknak szól.A Lovaskultúra-oktató képzés nemcsak tanfolyam, hanem életre szóló élmény, amely magas szintű tudást ad azoknak, akik a lovas oktatásban, utánpótlás-nevelésben vagy szolgáltatási területen szeretnének fejlődni.

A négy féléves képzés során a hallgatók széles körű elméleti és gyakorlati ismereteket szereznek:

  • megismerik a lovassport szakágait, a rekreációs lovaglást, a lovasturizmust és a hagyományőrzést,
  • elsajátítják a ló anatómiájával, egészségtanával, tenyésztésével és kiképzésével kapcsolatos tudást,
  • betekintést kapnak az emberi anatómia, élettan, sportélettan és edzéselmélet területeibe,
  • pedagógiai, pszichológiai és sporttudományi ismereteket szereznek,
  • valamint gazdasági, jogi és sportmenedzsment alapokat tanulnak.

A képzés erős gyakorlati fókuszú: órarendi lovasedzések és táborok keretében, a TF lovasközpontjában, tapasztalt szakemberek vezetésével zajlik. Összesen kb. 160 óra gyakorlati oktatás és lovaglás segíti a fejlődést.

A végzettség több karrierlehetőséget kínál: edzőként, lovasoktatóként vagy lovardavezetőként is elhelyezkedhetsz. A képesítést a Magyar Lovassport Szövetség elismeri edzői regisztrációhoz, valamint lovardavezetői munkakörhöz is.

További információ: https://tf.hu/hirek/hirek/17793-megnyilt-a-jelentkezes-a-lovaskultura-oktato-szakiranyu-kepzesre